Ugrás a tartalomhoz

Henri Becquerel

A Wikiszótárból, a nyitott szótárból
(Becquerel szócikkből átirányítva)

Angol

Főnév

Henri Becquerel (tsz. Henri Becquerels)

  1. (informatika) Antoine Henri Becquerel (1852. december 15. – 1908. augusztus 25.) francia fizikus, a radioaktivitás felfedezője, aki munkásságával megalapozta az atomfizika fejlődését. 1903-ban megkapta a fizikai Nobel-díjat, megosztva Marie és Pierre Curie-vel, a radioaktivitás kutatásáért. Becquerel felfedezése a 19. század végének egyik legnagyobb tudományos áttörése volt, amely elindította az atommagfizika és a nukleáris tudományok forradalmát.


1. Családi háttér és tanulmányai

Henri Becquerel tudósdinasztia sarja volt: apja, Alexandre-Edmond Becquerel is híres fizikus volt, nagyapja, Antoine César Becquerel pedig az elektrokémia egyik úttörője. Ez a szellemi örökség meghatározta Henri tudományos érdeklődését.

Tanulmányait a Lycée Louis-le-Grand középiskolában végezte, majd beiratkozott a École Polytechnique-re (1872), amely Franciaország egyik legrangosabb műszaki egyeteme. Később a Ponts et Chaussées mérnökképző iskolát is elvégezte, így állami mérnökként is tevékenykedett.


2. Korai tudományos munkásság

Becquerel korai kutatásai során különböző optikai és elektromos jelenségekkel foglalkozott:

  • vizsgálta az infravörös sugárzást,
  • kristályoptikai jelenségeket tanulmányozott mágneses mezőben,
  • érdeklődött a foszforeszcencia (utóvilágítás) és fluoreszcencia iránt – ez utóbbi vezetett el később legnagyobb felfedezéséhez.

Több munkáját is az apja által kezdett foszforeszcens kutatások inspirálták. 1889-től a természettudományok doktora, és a Muséum national d’Histoire naturelle tanára lett.


3. A felfedezés előzménye: Röntgen és a foszforeszcencia

1895-ben Wilhelm Röntgen felfedezte az X-sugarakat – láthatatlan, nagy energiájú sugárzást, amely áthatol a testen és képet vetít a csontokról. Ez a felfedezés forradalmasította a fizikát, és világszerte tudósokat inspirált, köztük Becquerelt is.

Becquerel úgy gondolta, hogy a foszforeszkáló anyagok – ha fény éri őket – esetleg szintén bocsáthatnak ki ilyen rejtélyes sugárzást. Ezért 1896 februárjában kísérletezni kezdett: uránsókat (kálium-urán-szulfát) helyezett fényképlemezekre, fekete papírral letakarva, és napfénynek tette ki őket.


4. A radioaktivitás véletlen felfedezése

A döntő kísérlet február 26-án történt. Aznap azonban felhős idő volt, így Becquerel a napfénytől megfosztva, a fényképlemezt az uránsóval együtt sötétben hagyta a fiókjában. Néhány nap múlva előhívta a lemezt, és megdöbbenve tapasztalta: a lemez erősen megfeketedett, mintha intenzív sugárzás érte volna – pedig nem érte napfény.

Ez azt jelentette, hogy a sugárzás nem a fény hatására jött létre, hanem magából az uránvegyületből származik.

Ezzel Becquerel felfedezte a természetes radioaktivitást – bár a „radioaktivitás” szót csak később, Marie Curie vezette be.


5. A sugárzás jellemzőinek vizsgálata

Becquerel ezután több hónapon át tanulmányozta a jelenséget:

  • Megállapította, hogy az urán minden formája bocsát ki ilyen sugárzást, akár foszforeszkáló, akár nem.
  • Felfedezte, hogy a sugárzás át tud hatolni fémeken és papíron, de vastagabb anyagokkal elzárható.
  • Kimutatta, hogy elektromosan vezető gázban ionizációt okoz – azaz az anyag „feltölti” a környező levegőt.

Ezek mind a radioaktív sugárzás klasszikus jelei.


6. Marie és Pierre Curie munkája

Bár Becquerel volt az első, aki az urán természetes radioaktivitását kimutatta, Marie és Pierre Curie vitték tovább a kutatást. Ők vezették be a „radioaktivitás” fogalmát, és új, még radioaktívabb elemeket is felfedeztek: a polóniumot és a rádiumot.

Becquerel ezzel párhuzamosan továbbra is foglalkozott az uránnal és a sugárzás hatásaival. Kísérletei során véletlenül súlyos bőrsérüléseket is szenvedett – ezek a radioaktív égési sérülések az első orvosi dokumentált esetek közé tartoznak.


7. Nobel-díj és elismerések

1903-ban Henri Becquerel megosztott fizikai Nobel-díjat kapott Marie és Pierre Curie-vel:

„A természetes radioaktivitás felfedezéséért.”

Ez volt a második Nobel-díj, amit valaha kiosztottak a fizikában, és az első, amit több személynek közösen ítéltek oda.

Ezen kívül számos egyéb kitüntetést kapott:

  • A Francia Tudományos Akadémia tagja (1889),
  • A Royal Society Rumford-éremmel tüntette ki,
  • A Becquerel nevét viselő SI-mértékegység (Bq) a radioaktív bomlás intenzitásának egysége (1 bomlás/s).


8. Tanári és tudományszervezői munka

Becquerel nemcsak kutató, hanem tanár is volt:

  • A Muséum national d’Histoire naturelle fizikaprofesszora,
  • A Polytechnique tanára, ahol mérnökök generációit oktatta,
  • Sokat tett a francia természettudományos oktatás és kutatás modernizálásáért.


9. Halála és öröksége

Henri Becquerel 1908-ban hunyt el 55 éves korában, a franciaországi Le Croisic településen. Halálát valószínűleg radioaktív sugárzás okozta egészségkárosodás is siettette – ahogy sok más korai kutatóét.

Becquerel munkája azóta is meghatározó:

  • Megnyitotta az utat a magfizika, kvantummechanika, nukleáris energetika előtt,
  • Előfutára lett a röntgendiagnosztikának, sugárterápiának és nukleáris orvoslásnak,
  • Nevét őrzi: a Becquerel (Bq) mértékegység, a Becquerel-kráter a Holdon, több iskola, intézet és laboratórium világszerte.


10. Összegzés

Henri Becquerel neve örökre összeforrt a radioaktivitás felfedezésével. Bár elsőre véletlen megfigyelésnek tűnt a fiókban fekvő fényképlemez elszíneződése, Becquerel tudományos kíváncsisága és alapossága tette lehetővé a teljesen új fizikai jelenség felismerését.

A felfedezése elindította:

  • az atomenergia korszakát,
  • a nukleáris medicina fejlődését,
  • és végső soron az atommodell és a részecskefizika modern elméletének megalapozását.

Henri Becquerel tehát nem csupán egy sugárzásfajtát fedezett fel – az anyag belső világának első hírnöke volt.

További információk

A lap eredeti címe: „https://hu.wiktionary.org/w/index.php?title=Henri_Becquerel&oldid=3508950”