Ugrás a tartalomhoz

Henri Bergson

A Wikiszótárból, a nyitott szótárból
(Bergson szócikkből átirányítva)

Angol


Főnév

Henri Bergson (tsz. Henri Bergsons)

  1. (informatika) Henri Bergson (1859–1941) francia filozófus volt, aki a 20. század elejének egyik legbefolyásosabb gondolkodójává vált. 1927-ben irodalmi Nobel-díjat kapott (amelyet 1928-ban vehetett át) „gazdag és éltető gondolataiért, valamint a ragyogó ügyességért, amellyel azokat előadta”. Filozófiája, amelyet gyakran életfilozófiának is neveznek, éles kritikát fogalmazott meg a tudomány és a racionális gondolkodás korlátaival szemben, és az intuíció, a tartam (durée) és az élan vital (életlendület) fogalmaira épült.


Élete és Tanulmányai

Henri-Louis Bergson 1859. október 18-án született Párizsban, egy lengyel-zsidó apától és egy angol-ír anyától. Zsidó származású családja révén korán megismerkedett a különböző kultúrákkal. A család néhány évig Londonban élt, így Bergson kora gyerekkorától fogva ismerte az angol nyelvet. Később visszatértek Párizsba, ahol Bergson francia állampolgárságot kapott.

Kiemelkedő diák volt, matematikából és filozófiából is tehetségesnek bizonyult. A tekintélyes Lycée Condorcet-ban, majd az École Normale Supérieure-ön tanult, ahol filozófiát hallgatott. Doktori disszertációját 1889-ben írta, „Idő és szabadság: Tanulmány eszméletünk közvetlen adatairól” (Essai sur les données immédiates de la conscience) címmel, amely már tartalmazta filozófiájának alapvető gondolatait. Az egyetem elvégzése után különböző középiskolákban tanított filozófiát, majd 1900-tól a neves Collège de France professzora lett.


Filozófiájának Főbb Témái

Bergson filozófiájának központjában az idő és a tudat áll, melyet radikálisan új módon értelmezett a hagyományos gondolkodáshoz képest.

  1. Idő és tartam (durée): Bergson éles különbséget tett az óra által mért, térbelivé tett, mechanikus idő és az élő, átélt, szubjektív idő között, amelyet ő tartamnak nevezett. A tudomány és a racionális gondolkodás az időt térbeli pontok sorozataként kezeli, mintha az egymás utáni pillanatok elkülöníthetőek lennének. Bergson szerint ez hamis kép, mert az átélt idő folyamatos, oszthatatlan áramlás, amelyben a múlt, a jelen és a jövő elválaszthatatlanul összefonódik. A tartam nem számszerűsíthető, nem mérhető, hanem csak intuícióval ragadható meg.
  2. Intuíció és értelem (intellektus): Filozófiája az intuíció elsőbbségét hangsúlyozza az értelemmel szemben. Az értelem (intellektus) Bergson szerint a gyakorlati cselekvést és a materiális világ manipulálását szolgálja. Felaprózza a valóságot részekre, kategóriákba sorolja és statikus fogalmakkal írja le. Ezzel szemben az intuíció egyfajta „intellektuális megérzés”, amellyel az ember közvetlenül behatolhat egy jelenség, egy tárgy vagy a saját tudata belső lényegébe. Az intuíció révén tapasztalhatjuk meg a valóság valódi, folytonos és változó természetét, a tartamot.
  3. Élan vital (életlendület) és teremtő fejlődés: Legismertebb művében, a „Teremtő fejlődés” (L’Évolution créatrice, 1907) című könyvében Bergson a biológiai evolúciót vizsgálja. Elfogadta Darwin elméletét, de elutasította annak mechanikus, determinisztikus értelmezését. Szerinte az életet nem vak véletlenek vagy szigorú törvények irányítják, hanem egy belső, dinamikus, kreatív erő, amelyet élan vitalnak (életlendületnek) nevezett. Ez az életlendület folyamatosan új formákat hoz létre, és az evolúció egy teremtő folyamat, nem pedig egyszerű adaptáció vagy mechanikus fejlődés. Az emberi intelligencia és az ösztön az életlendület két különböző kifejeződése.
  4. Anyag és emlékezet: A „Materie és emlékezet” (Matière et mémoire, 1896) című művében az elme és a test kapcsolatát vizsgálja a memória jelenségén keresztül. Bergson szerint a test nem csupán az elme passzív hordozója, hanem egyfajta szűrő, amely kiválasztja azokat az emlékeket, amelyek a cselekvéshez relevánsak. Az emlékeket nem az agy tárolja, hanem a tudatban léteznek, és az agy csupán lehetővé teszi számukra, hogy belépjenek a tudatosságba.
  5. A nevetés: A „Nevetés: Tanulmány a komikum jelentéséről” (Le Rire: essai sur la signification du comique, 1900) című művében a humor mechanizmusát elemzi. Szerinte a nevetést az okozza, ha valami mechanikusat, merevet, élettelent érzékelünk egy élő, dinamikus lényben vagy helyzetben. A nevetés egyfajta társadalmi büntetés, amely a rugalmatlanságot és az automatizmust hivatott korrigálni.


Öröksége és Jelentősége

Henri Bergson a 20. századi filozófia egyik legfontosabb alakja. Gondolatai mélyen befolyásolták nemcsak a filozófiát (különösen a fenomenológiát és az egzisztencializmust), hanem az irodalmat, a művészetet és a pszichológiát is. Bár a második világháború után befolyása némileg csökkent, (részben azért is, mert egyesek tévesen a fasiszta ideológiákkal hozták összefüggésbe) műveit ma is tanulmányozzák és relevánsnak tartják.

Bár filozófiája sokszor elvont és nehezen megfogható, Bergson ragyogó stílusa és élénk metaforái miatt széles közönséget szólított meg. Művei ma is arra inspirálnak, hogy elgondolkodjunk az idő valós természetéről, a tudat működéséről és az emberi lét kreatív, dinamikus aspektusairól.

Bergson az utolsó éveiben, a Vichy-kormány zsidóellenes törvényei idején, megőrizte zsidó identitását és kiállt népéért, annak ellenére, hogy felajánlották neki a mentességet. 1941-ben hunyt el Párizsban.

Magyar nyelven számos műve elérhető, például az „Idő és szabadság”, a „Teremtő fejlődés”, a „Nevetés” és az „Az erkölcs és a vallás két forrása”.


További információk

A lap eredeti címe: „https://hu.wiktionary.org/w/index.php?title=Henri_Bergson&oldid=3511665”