Ugrás a tartalomhoz

Giordano Bruno

A Wikiszótárból, a nyitott szótárból
(Bruno szócikkből átirányítva)


Főnév

Giordano Bruno (tsz. Giordano Brunos)

  1. (informatika) Giordano Bruno (eredeti nevén Filippo Bruno; 1548 – 1600. február 17.) olasz filozófus, matematikus, csillagász, költő és domonkos rendi szerzetes volt, akit a szabad gondolkodás vértanújaként tart számon az utókor. Korát megelőzve hirdette az univerzum végtelenségét, az égi világok sokféleségét, a Föld nem-központi szerepét, valamint a vallási és tudományos dogmák kritikáját. E nézetei miatt az inkvizíció nyolcéves per után máglyán megégette.


Ifjúkor és tanulmányai

Giordano Bruno 1548-ban született Nolában, Nápoly közelében. Tizennégy évesen belépett a domonkos rendbe, ahol kiváló képzést kapott filozófiából, teológiából és természettudományokból. Ekkor vette fel a “Giordano” nevet.

Már fiatalon szkeptikusan viszonyult a vallási tekintélyhez, és elutasította a dogmatikus nézeteket. Például eltávolította cellájából a szentképeket, és Arisztotelész kritikájával is korán szembekerült. Ezek miatt már 1576-ban menekülnie kellett a rend elől, és vándorló értelmiségi életet kezdett.


Vándorévek és filozófiai pálya

Bruno több európai városban is megfordult: Genf, Toulouse, Párizs, Oxford, London, Marburg, Wittenberg, Prága, Frankfurt – ezek mind állomásai voltak filozófiai, tudományos és teológiai előadásainak. Rendkívüli memóriája, gyors esze és újító gondolatai révén ismerték el – ugyanakkor botrányokat is okozott.

Párizsban tartott előadásai során II. Henrik udvarába is bekerült, Angliában pedig I. Erzsébet udvarában is megfordult. Itt írta számos jelentős filozófiai dialógusát.


Főbb filozófiai nézetei

1. Végtelen világegyetem és több világ elmélete

Bruno egyik legismertebb tétele, hogy:

Az univerzum végtelen, és benne számtalan világ (csillagrendszer) létezik, melyeken akár értelmes lények is élhetnek.

Ez az elmélet messze túllépett Kopernikusz heliocentrikus világképén, hiszen nemcsak a Napot tette középpontba, hanem minden csillagot potenciális napként tekintett – ez akkoriban radikális gondolat volt.

2. Panteizmus

Bruno szerint Isten és a természet nem elválasztható: Isten benne van mindenben, és maga az univerzum isteni. Ezzel szembement a katolikus és protestáns teológiával egyaránt, amelyek szerint Isten transzcendens, különálló lény.

3. Kritika az arisztotelészi kozmológiával szemben

Ellenezte az arisztotelészi világszemléletet, amely élesen elválasztotta a „tökéletes” égi világot és a „romlandó” földi világot. Bruno szerint:

  • nincs éles határ a földi és égi között,
  • a világegyetem homogén és örökkévaló,
  • az anyagban belső életerő van – ez kvázi előfutára a természetes fejlődés (evolúció) elméletének.

4. Memória, mágia és hermetikus gondolkodás

Bruno hitt az emberi értelem és emlékezet szinte végtelen lehetőségeiben. Kidolgozott ún. mnemonikus rendszereket, amelyeket gyakran mágikus vagy misztikus tartalommal ruházott fel. Foglalkozott az ókori hermetikus hagyományokkal, Platón és a neoplatonizmus újraértelmezésével is.

Bár tudósnak tartotta magát, nézeteiben összefonódott a filozófia, a vallás és a mágikus világkép, ami nehezen illeszkedett a klasszikus skolasztikus vagy modern tudományos kategóriákba.


Főbb művei

Bruno főleg dialógusformában írta meg műveit. Ezek közül kiemelkednek:

  • „A végtelenről, a világegyetemről és a világokról” (1584) – a csillagászat és kozmológia új szemlélete
  • „A hősies lelkesedésről” (1585) – az emberi értelem határainak tágításáról
  • „Az árnyak művészete” – mnemonikus rendszer, emlékezettechnika
  • „A mágikus gyakorlatok hét pecsétje” – a természet és az ember kapcsolatának mágikus felfogása


Letartóztatása és pere

Giordano Bruno 1591-ben Visszatért Itáliába, mert meghívták Velencébe tanítani. Azonban rövidesen az inkvizíció elfogta, és nápolyi, majd római börtönbe került. Perét a Szent Hivatal (az inkvizíció) nyolc éven át húzta – Bruno hajthatatlan maradt.

A vádak közt szerepelt:

  • az univerzum végtelenségének hirdetése,
  • több világ lehetősége,
  • panteista, eretnek tanok,
  • a Szentháromság tagadása,
  • Jézus isteni mivoltának kétségbe vonása,
  • a lélekvándorlás tana.

1600 februárjában kihirdették az ítéletet: visszavonhatatlan eretneknek nyilvánították, és máglyahalálra ítélték. Bruno nem tagadta meg tanait. Utolsó szavai állítólag ezek voltak:

„Nagyobb félelemmel mondjátok ki ti az ítéletet, mint ahogy én elfogadom azt.”

  1. február 17-én Róma Campo de’ Fiori terén megégették.


Utóélete, öröksége

Bruno halála szimbólum lett – a szellemi szabadság mártírja, aki az igazság keresését többre tartotta saját életénél.

A 19. században újra felfedezték alakját:

  • A szekularizáció és a tudományos haladás hívei példaképként tisztelték.
  • Feminista, panteista és újgnosztikus mozgalmak is magukénak érezték szellemét.
  • 1889-ben szobrot emeltek neki Rómában, épp ott, ahol kivégezték – Campo de’ Fiorin ma is látható, kezében könyv, arcán dacos tekintet.

Hatása

  • Előfutára volt a modern csillagászatnak – gondolatait később Kepler, Galilei, Newton fejlesztette tovább.
  • A tudományos világkép kitágítását inspirálta: Bruno elsőként merte kimondani, hogy a világegyetemnek nincs középpontja, és az ember nem kiváltságos benne.
  • A vallási dogmák bátor kritikájával ösztönzést adott a felvilágosodásnak.
  • Művészek, írók és filozófusok ihletője lett: például Umberto Eco, Italo Calvino, Borges.


Záró gondolat

Giordano Bruno nem volt klasszikus értelemben „tudós”, de filozófiai bátorsága és világképe forradalmi. Míg kortársai a Föld helyzetét vitatták a Naphoz képest, ő egyetlen csapással széttörte az univerzum falait. Azt vallotta:

„Az igazságot nem lehet elpusztítani – csak azokat, akik kimondják.”

Az ő öröksége ma is él minden szabad gondolatban, minden kérdésben, amit nem félelemből, hanem kíváncsiságból teszünk fel a világnak.

A lap eredeti címe: „https://hu.wiktionary.org/w/index.php?title=Giordano_Bruno&oldid=3508029”