Ugrás a tartalomhoz

Murray Gell-Mann

A Wikiszótárból, a nyitott szótárból
(Gell-Mann szócikkből átirányítva)

Angol

Főnév

Murray Gell-Mann (tsz. Murray Gell-Manns)

  1. (informatika) Murray Gell-Mann (1929. szeptember 15. – 2019. május 24.) amerikai elméleti fizikus volt, aki a részecskefizika egyik legnagyobb hatású alakja. Legismertebb a kvarkmodell kidolgozásáról és a részecskék osztályozásában játszott úttörő szerepéről, amiért 1969-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Emellett jelentős munkássága volt a kvantummező-elmélet, a gyenge kölcsönhatások, a komplex rendszerek és a tudományfilozófia területén is.


Gyermekkor és tanulmányok

Murray Gell-Mann New Yorkban született zsidó bevándorlók gyermekeként. Már nagyon fiatalon kitűnt kivételes intelligenciájával. Mindössze 15 évesen kezdte meg tanulmányait a Yale Egyetemen, ahol fizikus diplomát szerzett. Ezt követően a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT) doktorált 1951-ben, témavezetője Victor Weisskopf volt.


Tudományos kezdetek

Gell-Mann korai munkásságát a gyenge kölcsönhatások és a kvantumelektrodinamika (QED) problémái határozták meg. A fizikusok akkoriban próbálták jobban megérteni a részecskék közötti kölcsönhatásokat, különösen azokat, amelyek az atommag bomlásában játszanak szerepet. Gell-Mann bevezette a „furcsaság” (strangeness) kvantumszámot, amely segített rendszerezni az újonnan felfedezett részecskéket.

1954-ben Francis Low-val közösen kidolgozta a Gell-Mann–Low-tételt, amely hozzájárult a renormalizációs csoportelmélet fejlődéséhez. 1957-ben Richard Feynman társszerzőjeként dolgozott a V–A (vektor–axialvektor) elméleten, amely a gyenge kölcsönhatások elméleti keretét adta.


A Nyolcas út és a kvarkmodell

1961-ben Gell-Mann bevezette az ún. „Nyolcas út” elméletet (Eightfold Way), amely egy SU(3) szimmetrián alapuló matematikai struktúra. Ez lehetővé tette a hadronok (mezonok és barionok) rendszerezését egy világos osztályozási séma szerint. Az elmélet segítségével megjósolta az Ω⁻ részecske létezését, amit később kísérletileg is felfedeztek.

1964-ben Gell-Mann (George Zweiggel párhuzamosan, de függetlenül) bevezette a kvarkok fogalmát, mint az erős kölcsönhatásban részt vevő részecskék alapvető építőköveit. Kezdetben három kvarkfajtát tételezett fel: u (up), d (down) és s (strange). A „kvark” szó egy James Joyce-idézetből származik. A kvarkok sosem figyelhetők meg önállóan, csak hadronok részeként, mivel az erős kölcsönhatás miatt “bezáródnak” (confinement).


Kvantumkromodinamika (QCD)

A kvarkmodell kiterjesztéseként Gell-Mann jelentős szerepet játszott a kvantumkromodinamika (QCD) alapjainak lefektetésében. Ebben az elméletben a kvarkokat színtöltések kötnek össze, és a köztük ható erőt gluonok közvetítik. Az SU(3) szimmetriacsoport matematikája – különösen a Gell-Mann mátrixok – meghatározóvá vált a részecskefizika nyelvezetében.

A QCD elmagyarázza, hogy miért nem lehet kvarkokat önmagukban megfigyelni, és hogy hogyan alakulnak ki a protonok, neutronok, pionok és más hadronok.


Nobel-díj és elismerés

1969-ben Gell-Mann megkapta a fizikai Nobel-díjat „az elemi részecskék osztályozásában tett munkájáért és új rendszerezési elvek felfedezéséért”. Ez főként a nyolcas út elméletére és a kvarkmodell elvi megalapozására utalt.

Bár a kvarkok létezését akkor még nem igazolták közvetlenül, az elméletük már elegendően robusztusnak bizonyult ahhoz, hogy mély és tartós hatást gyakoroljon a modern fizika fejlődésére.


Santa Fe Institute és a komplexitáskutatás

Gell-Mann 1984-ben segített megalapítani a Santa Fe Institute-ot, amely a komplex adaptív rendszerek interdiszciplináris kutatásának központja lett. Itt biológusok, közgazdászok, számítógéptudósok és fizikusok dolgoztak együtt az evolúció, ökológia, hálózatok és önszervező rendszerek tanulmányozásán.

Ez jelezte Gell-Mann érdeklődésének kiszélesedését: a mikrovilág (kvarkok) után a makrovilág rendszereit is igyekezett matematikai elvek alapján megérteni.


Népszerűsítő munka és kultúra

1994-ben jelent meg könyve The Quark and the Jaguar címmel, amely a kvantumvilág és a komplexitás kapcsolatait tárgyalja a laikus közönség számára is érthető módon. Ebben a könyvben Gell-Mann azt mutatta be, hogy az egyszerű kvantumrendszerek hogyan vezethetnek komplex viselkedésekhez, például az élethez, gondolkodáshoz és kultúrához.

Széleskörű műveltsége legendás volt: értett a nyelvekhez, érdekelte a történelem, a biológia, sőt a madarak megfigyelése is.


Tudományfilozófiai munkásság

Gell-Mann jelentős munkát végzett a kvantummechanika értelmezési kérdéseiben is. Közösen dolgozta ki James Hartle-lel a „consistent histories” elméletet, amely szerint a kvantumvilágban a klasszikus logikát felváltják a történetsorozatok, amelyek egymással konzisztens, de nem feltétlenül egyetlen értelmezést adnak a valóságról.


Személyisége és öröksége

Gell-Mann szigorú, logikus és intellektuálisan igényes személyiség volt. Gyakran nem tolerálta az intellektuális pontatlanságot, de rendkívüli gondolkodási mélységgel bírt. Egyaránt otthon volt a matematikai formalizmusban és az intuitív megértésben.


Díjak és kitüntetések (válogatás)

  • Fizikai Nobel-díj (1969)
  • John J. Carty-díj
  • Franklin-érem
  • Albert Einstein Medal
  • A Royal Society külföldi tagja
  • Humanist of the Year


Összegzés

Murray Gell-Mann egyike volt azoknak a tudósoknak, akik nemcsak egy tudományágon belül, hanem több területen is meghatározó nyomot hagytak. Munkássága hidat képezett a részecskefizika, a kvantumelmélet, a komplex rendszerek és a tudományfilozófia között. A kvarkmodell és az SU(3) szimmetria révén örökre beírta nevét a tudomány történetébe. Ugyanakkor a Santa Fe Institute révén hozzájárult a tudományos gondolkodás új korszakának megnyitásához is – ahol a világ komplexitását rendszerekben, hálózatokban és mintázatokban értelmezzük. Gell-Mann öröksége ma is él minden olyan fizikai modellben, amely részecskékkel, erőkkel vagy rendszerek viselkedésével foglalkozik.

További információk

A lap eredeti címe: „https://hu.wiktionary.org/w/index.php?title=Murray_Gell-Mann&oldid=3505542”