Ugrás a tartalomhoz

Ivar Giaever

A Wikiszótárból, a nyitott szótárból

Angol


Főnév

Ivar Giaever (tsz. Ivar Giaevers)

  1. (informatika) Ivar Giaever (ejtsd: Ívár Dzsíver, norvégul: Ivar Giæver) norvég-amerikai fizikus, aki az alagúteffektus szilárdtestfizikai alkalmazásain végzett munkájáért 1973-ban fizikai Nobel-díjat kapott. Főként a szupravezetés kvantummechanikai vizsgálatában játszott úttörő szerepet, de később az élettudományok, biotechnológia, sőt a klímaváltozás kritikája terén is ismertté vált. Tudományos pályafutása az ipar, akadémia és interdiszciplinaritás határmezsgyéjén zajlott.


Gyermekkora és tanulmányai

Ivar Giaever 1929. április 5-én született a norvégiai Bergen városában. Mérnöki érdeklődése már fiatalon megmutatkozott. A Norvég Műszaki Egyetemen (NTH, Trondheim) szerzett gépészmérnöki diplomát 1952-ben. Ezután rövid ideig mérnökként dolgozott Norvégiában, majd 1954-ben kivándorolt az Egyesült Államokba.


Amerikai karrier és a GE Research

Giaever a General Electric (GE) kutatólaboratóriumához (Schenectady, New York) csatlakozott, ahol kezdetben mérnökként dolgozott, de hamarosan a szilárdtestfizika kutatása felé fordult. A GE egyedi lehetőséget adott neki, hogy munka mellett folytasson PhD-tanulmányokat a Rensselaer Polytechnic Institute-ban, ahol 1964-ben szerzett doktori fokozatot fizikából.


Az alagúteffektus és a szupravezetés

Alagúteffektus – kvantummechanikai jelenség

Az alagúteffektus (tunneling) kvantummechanikai jelenség, amikor egy részecske energiagát ellenére is átjut egy tiltott régión – amit a klasszikus fizika szerint nem tudna megtenni. Az elektronok alagutazása különösen fontos szerepet játszik félvezetőkben, Josephson-jelenségekben és kvantumeszközökben.

Giaever felfedezése

1960-ban Giaever rendkívüli precizitással fém-oxid-fém (vagy fém-szigetelő-fém) heteroszerkezeteket épített, és azt figyelte meg, hogy alacsony hőmérsékleten az elektronok a szigetelőrétegen kvantummechanikai alagutazással képesek átjutni, ha egyik oldalon szupravezető anyag van.

Felfedezte, hogy a mért áram-feszültség görbe tükrözi a szupravezető anyag elektronsűrűség-eloszlását, így ez az eljárás egy új spektroszkópiai eszközzé vált a szupravezetők elektronállapotainak feltérképezésére.

Ez a módszer közvetlen kísérleti bizonyítékot szolgáltatott a BCS-elmélethez (a szupravezetés kvantumelméletéhez).


Nobel-díj (1973)

Giaever 1973-ban Brian D. Josephson és Leo Esaki társaságában kapta meg a fizikai Nobel-díjat:

„az alagúthatás szilárdtestfizikai alkalmazásainak felfedezéséért”.

  • Esaki a félvezetők alagutazását vizsgálta (Esaki-dióda).
  • Josephson elméleti jóslatot tett a szupravezető-alagutazás különleges eseteire (Josephson-effektus).
  • Giaever volt az, aki a szupravezetők mikroszkopikus vizsgálatát kísérletileg forradalmasította.


Későbbi kutatások – biomolekulák és orvosi technológiák

A Nobel-díj után Giaever nem folytatta a szupravezetés kutatását, hanem új területre lépett: biofizika és nanotechnológia.

Többek közt:

  • Kidolgozott elektromos bioszenzorokat, amelyek sejtrétegek viselkedését képesek mérni.
  • Részt vett az Electric Cell-substrate Impedance Sensing (ECIS) technológia fejlesztésében, amely a sejtvándorlás, tapadás és növekedés tanulmányozására alkalmas.

Társalapítója lett a Applied BioPhysics Inc. nevű cégnek, amely laboratóriumi berendezéseket fejlesztett biológiai kutatásokhoz.


Tudományos és filozófiai nézetei

Giaever sokszor független gondolkodóként szerepelt a nyilvánosság előtt, és nem egyszer megosztó nézeteket képviselt.

Klímaváltozással kapcsolatos álláspontja

Giaever nyíltan kritizálta a globális felmelegedéssel kapcsolatos tudományos konszenzust, azt állítva, hogy:

  • Az éghajlatkutatás politikai és ideológiai befolyás alá került
  • A Föld hőmérsékletváltozása nem rendkívüli, és a szén-dioxid szerepét eltúlozzák
  • A klímamodellek nem kellően megbízhatóak

2011-ben tiltakozásul kilépett az American Physical Society-ből (APS), amely támogatta az éghajlatváltozás elleni fellépést. Véleményét sokan tudománytalan klímaszkepticizmusnak tartják, mások szerint a tudományos kételkedés megnyilvánulása.


Elismerések, tagságok

  • Fizikai Nobel-díj (1973)
  • A Norvég Tudományos Akadémia, az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagja
  • Rensselaer Polytechnic Institute díszdoktora és tiszteletbeli professzora
  • A General Electric kutatói elitjének egyik legjelentősebb tagja
  • American Physical Society tagja volt, de később kilépett


Magánélet

Giaever kétgyermekes családapa, hosszú éveken át New York államban élt. Norvég származását sosem tagadta meg, gyakran szerepelt norvég egyetemeken és tudományos fórumokon.

Jellegzetes személyisége: szkeptikus, kísérleti gondolkodású, gyakorlatias ember, aki nem szerette a „túlabsztrakt” elméleteket.


Öröksége

Ivar Giaever hozzájárulása:

  1. Alagúthatás alkalmazása szupravezetők vizsgálatában – forradalmi mérési módszer.
  2. Kísérleti bizonyíték a BCS-elmélethez, a modern szupravezetés-elmélethez.
  3. Multidiszciplináris áttörés a biofizikában és élettudományokban.
  4. Vitát generáló tudományfilozófiai megnyilvánulások – klímaváltozás- és társadalomtudomány-kritika.


Zárszó

Ivar Giaever nemcsak fizikus, hanem renitens gondolkodó is. Tudományos pályafutása egyesíti az alapkutatást, az ipari innovációt, a biotechnológiai alkalmazást, és a filozófiai kritikus szemléletet. Bár nézetei vitát váltottak ki, hozzájárulása a modern fizikához és technológiához vitathatatlan.

Ő az élő példa arra, hogy egy fizikus nemcsak laborban alkothat maradandót, hanem akkor is, ha kérdéseket tesz fel a tudomány határairól – legyen szó kvantumról, sejtről vagy éppen a bolygónk jövőjéről.

További információk

A lap eredeti címe: „https://hu.wiktionary.org/w/index.php?title=Ivar_Giaever&oldid=3509607”