Ugrás a tartalomhoz

John Maynard Keynes

A Wikiszótárból, a nyitott szótárból
(Keynes szócikkből átirányítva)

Főnév

John Maynard Keynes (tsz. John Maynard Keyneses)

  1. (informatika) John Maynard Keynes (ejtsd: „kéjnz”) 1883. június 5-én született az angliai Cambridge-ben, és 1946. április 21-én hunyt el Firle-ben, Sussexben. Az angol közgazdász, író és állami tanácsadó a 20. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója volt, és nevét viseli a keynesi közgazdaságtan, amely a modern makroökonómia egyik alappillére. Gondolkodása radikálisan megváltoztatta a gazdaságról való gondolkodást, különösen a nagy gazdasági világválság (1929–1939) után.



Család és korai évek

Keynes értelmiségi családban született: apja, John Neville Keynes, filozófus és közgazdaságtan-professzor volt, édesanyja, Florence Ada Keynes, az első nők között volt, akik közéleti szerepet vállaltak Cambridge városában. A fiatal Keynes a legjobb iskolákba járt, előbb a Eton College-ba, majd a Cambridge-i Egyetemre került, ahol matematikát és közgazdaságtant tanult, és kapcsolatba került a híres Bloomsbury Csoporttal, amelynek tagjai között ott volt Virginia Woolf és Bertrand Russell is.



Karrierje kezdetén: közszolgálat és elméleti érdeklődés

Tanulmányai után Keynes belépett a brit kormányzati szolgálatba. A Kincstári Hivatal (Treasury) tisztviselőjeként hamar hírnevet szerzett gazdasági elemzőképességével. Az I. világháború alatt kulcsszerepet játszott a háborús kiadások finanszírozásának megszervezésében, majd a híres versailles-i béketárgyalások egyik brit képviselője lett.

Ezeken a tárgyalásokon tapasztaltak mély hatással voltak rá, és csalódottságát kifejezte híres könyvében:

„A békeszerződés gazdasági következményei” (1919) Ebben Keynes előre megjósolta, hogy a Németországra rótt hatalmas jóvátételi terhek gazdasági katasztrófához és politikai instabilitáshoz (pl. Hitler hatalomra jutása) vezethetnek.


A nagy gazdasági világválság és a keynesi forradalom

Az 1929-es világválság a kapitalizmus válságaként rázta meg a világot. A klasszikus közgazdaságtan szerint a piacok önmagukat egyensúlyba hozzák, a kínálat és kereslet találkozik, és a munkanélküliség csak átmeneti. A válság azonban tartós munkanélküliséget, alacsony keresletet, és gazdasági bénultságot hozott, amelyre a klasszikus modell nem adott megoldást.

Keynes ebben a kontextusban publikálta fő művét:



„A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete” (1936)

Ez a könyv teljesen új irányt szabott a gazdaságpolitikai gondolkodásnak:

Fő tételei:

  1. Nem automatikus az egyensúly A gazdaság természetes működése nem garantálja a teljes foglalkoztatottságot. Az egyensúlyi helyzet alulfoglalkoztatottság mellett is kialakulhat.
  2. A kereslet határozza meg a gazdasági aktivitást Nem a kínálat, hanem a kereslet (fogyasztói + beruházási + állami) a fő mozgatórugó. Ha a kereslet csökken, a gazdaság visszaesik.
  3. Az állam szerepe Ha a magánszektor nem költ eleget, az államnak be kell avatkoznia: közberuházásokkal, munkahelyteremtéssel és költekezéssel pótolnia kell a hiányzó keresletet.
  4. Multiplikátor hatás Az állami költekezés hatása nemcsak egyszeri: minden elköltött font többszörösen növeli a nemzeti jövedelmet.
  5. Kamat és megtakarítás Keynes bírálta a „takarékossági erény” kultuszát. Ha mindenki takarékoskodik, az összkereslet csökken – ezt nevezte „paradox of thrift”-nek, azaz a takarékosság paradoxonának.



Keynes mint gazdaságpolitikus

Keynes nemcsak elméletíró volt, hanem aktív közpolitikai szereplő is.

  • A II. világháború alatt és után tanácsadóként kulcsszerepe volt a brit háborús gazdaság megszervezésében.
  • 1944-ben a Bretton Woods-i konferencián (USA) ő vezette a brit delegációt. Ez a találkozó hozta létre a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) – Keynes javaslata volt az új nemzetközi pénzügyi rendszer alapja.
  • Bár az általa javasolt globális pénznem, a bancor, nem valósult meg, ötletei beépültek a világgazdaság működésébe.



Személyisége, stílusa, hatása

Keynes nem volt tipikus akadémikus: szellemes, művelt, stílusos és karizmatikus személyiség volt. Nemcsak közgazdaságtanból írt, hanem:

  • esszéket az etikáról és valószínűségről,
  • támogatta a művészeteket,
  • pártolta a Cambridge-i Színházi Társaságot,
  • és mecénása volt a Royal Ballet-nek is.

Felesége egy híres orosz balerina, Lydia Lopokova volt.



Kritikák és viták

A keynesi gondolatok világszerte elterjedtek a második világháború után: az 1945–1975 közötti időszakot gyakran nevezik „keynesi aranykornak”, mert sok fejlett országban dinamikus növekedés, alacsony munkanélküliség és bővülő jóléti állam jellemezte.

Azonban a hetvenes évek stagflációs válsága (egyszerre magas infláció és munkanélküliség) kihívást jelentett a keynesi modell számára. Az újirányzat, a neoklasszikus/neoliberális monetarizmus – Milton Friedman vezetésével – visszaszorította Keynes nézeteit, különösen a nyolcvanas években (pl. Reagan, Thatcher idején).

Mégis, a 2008-as globális pénzügyi válság után újra megerősödtek a keynesi nézetek, hiszen sok ország ismét állami költekezéssel próbálta ösztönözni a gazdaságot.



Öröksége és jelentősége

Keynes hatása messze túlmutatott a közgazdaságtanon:

  • Megteremtette a makroökonómia alapjait.
  • Először alkalmazott aggregált mutatókat (összkereslet, nemzeti jövedelem stb.).
  • Elméleteivel megalapozta az aktív gazdaságpolitika lehetőségét.
  • Gondolkodása megváltoztatta a gazdaságról, államról, foglalkoztatásról és pénzügyekről való gondolkodást.



Főbb művei

  1. The Economic Consequences of the Peace (1919)
  2. A Treatise on Probability (1921)
  3. A Treatise on Money (1930)
  4. The General Theory of Employment, Interest and Money (1936)



Zárszó

John Maynard Keynes nemcsak a 20. század egyik legfontosabb közgazdásza, hanem olyan gondolkodó volt, aki összekötötte az elméletet a gyakorlattal, és aki szerint a közgazdaságtan célja nem elvont modellek gyártása, hanem az emberek életének jobbá tétele. Ahogy ő maga mondta:

„A hosszú táv egy félrevezető útmutató a jelen problémáihoz. Hosszú távon mindannyian halottak vagyunk.”

Keynes öröksége ma is velünk él, minden alkalommal, amikor a gazdasági válságokra állami beavatkozással válaszolunk.