Ugrás a tartalomhoz

Luigi Galvani

A Wikiszótárból, a nyitott szótárból

Angol


Főnév

Luigi Galvani (tsz. Luigi Galvanis)

  1. (informatika) Luigi Galvani (1737. szeptember 9. – 1798. december 4.) olasz orvos, anatómus, fiziológus és fizikus volt, akinek nevét az elektrofiziológia, az elektromosság és az idegrendszer működésének kutatása tette halhatatlanná. Nevéhez fűződik az állati elektromosság (elektromos állati ingerület) felfedezése, amely az idegek és izmok közötti kapcsolatot tárta fel, és megalapozta az idegtudomány, valamint az elektrokémia fejlődését. Galvani neve örökre beépült a tudomány történetébe: róla nevezték el a „galvánáramot”, és e felfedezésekből fejlődött ki a későbbi elektrokémia és bioelektromosság tudománya.


Gyermekkora és tanulmányai

Luigi Galvani 1737-ben született az itáliai Bolognában, egy jómódú, polgári család gyermekeként. Eredetileg papi pályára szánták, ám érdeklődése a természettudományok felé fordult. A Bolognai Egyetemen tanult, ahol kezdetben filozófiát, majd orvostudományt hallgatott. 1759-ben szerzett orvosi diplomát, majd anatómiai és sebészeti tanulmányokat folytatott, és 1762-ben az anatómia professzora lett a Bolognai Egyetemen.


Orvosi és anatómiai munkásság

Galvani kiváló boncolási és anatómiai ismeretei révén hamar hírnevet szerzett. Oktatóként nagy hatással volt tanítványaira, és különös figyelmet fordított az idegrendszer anatómiájára és működésére. A 18. század második felében a tudósok egyre inkább érdeklődtek az idegek ingerületvezetésének fizikai és kémiai alapjai iránt – Galvani e kutatások élére állt.


Az elektromosság felfedezése az élő szervezetben

Galvani legismertebb munkája az 1780-as évek végén született, amikor különös megfigyeléseket tett boncolás során: béka combizomzatán dolgozott, amikor azt észlelte, hogy a béka lába megrándul, ha fémes eszközzel ér hozzá, miközben egy elektromos kisülés (pl. szikrakisülés) zajlik a közelben.

Később számos kísérletet végzett, és rájött, hogy a két különböző fém (például réz és cink) érintése az izomszövettel, valamint egy elektromos ív vagy vezeték közelében izomösszehúzódást vált ki – még akkor is, ha az állat már halott volt. A jelenséget nem külső elektromosságnak, hanem az állat belső elektromos energiájának tulajdonította – így született meg az „állati elektromosság” elmélete (electricità animale).


A galvánizmus megszületése

Galvani elmélete szerint az idegrendszer maga állít elő elektromosságot, amely ingerületet közvetít az izmokhoz. Ezt a jelenséget galvánizmusnak nevezték el. Úgy képzelte, hogy az elektromosság az állatban születik meg, az idegek olyanok, mint az „elektromos vezetékek”, az izmok pedig mint az „eszközök”, amelyek összehúzódnak, ha elektromos inger éri őket.

1786-ban és 1791-ben publikálta legfontosabb műveit, köztük a híres:

“De viribus electricitatis in motu musculari commentarius” (Értekezés az elektromosság izomműködésre gyakorolt hatásairól)

Ez a munka hatalmas visszhangot váltott ki a korabeli tudományos világban, és megnyitotta az utat az elektrofiziológia előtt.


Vita Alessandro Voltával

Galvani kortársa, a híres fizikus Alessandro Volta (a „volt” mértékegység névadója) szintén érdeklődött a jelenség iránt, ám eltérő következtetésre jutott. Volta szerint nem az állat belsejében keletkezik az elektromosság, hanem a két különböző fém (pl. réz és cink) érintkezése hozza létre a töltést – az állat teste csak elektromos áramkörként szolgál. E nézeteltérés vezetett a híres Galvani–Volta vitához.

Volta felfedezte a galvánelemet (Volta-oszlop), az első folyamatos áramot adó berendezést, mely megalapozta az elektrokémia és az elektromos áram technikai felhasználását. Galvani viszont kitartott amellett, hogy az elektromosság természetes életjelenség, és az élő szervezetből származik.

Utólag mindkét tudósnak igaza volt részben:

  • Volta: felfedezte az elektromos áram külső forrását (kétfémes elem)
  • Galvani: felismerte az idegrendszeri elektromos jelek jelentőségét, amit ma idegimpulzusnak nevezünk


Jelentősége az orvostudományban és idegtudományban

Galvani felfedezései alapvető hatással voltak a neurofiziológia, izomélettan és orvosi elektrofiziológia fejlődésére. Ő volt az első, aki kísérletileg bizonyította, hogy az idegek elektromos jeleket közvetítenek, és ezek képesek izomösszehúzódást kiváltani.

Későbbi tudósok, például Emil du Bois-Reymond, Hermann von Helmholtz, és Santiago Ramón y Cajal mind Galvani felfedezéseire építették munkájukat. Az agy és idegrendszer bioelektromos aktivitásának kutatása – például az EEG (elektroenkefalográfia) vagy az EKG (elektrokardiográfia) – mind Galvani örökségéhez tartozik.


Későbbi évek és halála

Luigi Galvani visszavonultan élt Bolognában, ahol egészen haláláig oktatott és kísérletezett. 1797-ben, Napóleon seregeinek bevonulása után, mivel megtagadta az új francia rezsimnek tett esküt, elveszítette egyetemi állását. Röviddel ezután, 1798 decemberében, 61 éves korában meghalt.


Öröksége

Galvani tudományos öröksége máig élő:

  • A galvánáram, galvánelem, galvanizálás, galvánikus reakció kifejezések mind az ő nevéhez kötődnek.
  • A Galvanizmus elnevezés ma is használatos az elektromos ingerlésre reagáló élő szövetek működésének leírására.
  • Bologna városában egyetemi intézet és utcák viselik a nevét, és szobra is áll.
  • A modern neurofiziológia, elektromos orvosi diagnosztika és bioelektronika egyik úttörőjeként tartják számon.


Zárszó

Luigi Galvani példája azt mutatja, hogy a természeti jelenségek alapos megfigyelése, gondos kísérletezés és nyitottság a tudomány határterületei iránt rendkívüli felfedezésekhez vezethet. Bár orvosként kezdte pályafutását, felfedezései túlnőttek az orvostudományon, és megalapozták a bioelektromosság, az elektrofiziológia, sőt az elektromos technológia fejlődését is.

Antoine François de Fourcroy, francia tudós így jellemezte őt:

„Galvani egy új világ kapuját tárta fel – az élő elektromosság birodalmát.”

További információk

A lap eredeti címe: „https://hu.wiktionary.org/w/index.php?title=Luigi_Galvani&oldid=3510155”