Ugrás a tartalomhoz

Riemann integral

A Wikiszótárból, a nyitott szótárból


Főnév

Riemann integral (tsz. Riemann integrals)

  1. (informatika) Riemann-integrál

A Riemann-integrál a matematikai analízis egyik központi fogalma, amely alkalmas a folytonos vagy szakaszonként folytonos függvények által határolt terület kiszámítására. Nevét a német matematikus, Bernhard Riemann után kapta, aki a 19. században formalizálta az integrál fogalmát. A Riemann-integrál legfontosabb célja az, hogy az függvény és az -tengely közötti területet meghatározza egy adott intervallumon.



Intuitív szemlélet

A módszer lényege a következő: osszuk fel az intervallumot kisebb részekre, és minden részintervallumon közelítsük az függvényt egy állandó értékkel, például az adott részintervallumban felvett mintapont értékével. Így téglalapok sorozatát kapjuk, amelyek közelítőleg lefedik a görbe alatti területet. Ha a felosztás finomságát növeljük, azaz a részek méretét csökkentjük, a kapott téglalapok területének összege egyre jobban megközelíti a valódi értéket.



Formális definíció

Legyen adott egy függvény. Válasszunk egy felosztást:

Minden -edik részintervallumhoz válasszunk egy pontot, és képezzük a Riemann-összeget:

Ha létezik olyan , amelyre igaz, hogy

akkor Riemann-integrálható az szakaszon, és az integrál értéke:



Alsó és felső közelítések

Riemann az integrálhatóság kritériumait az alsó és felső közelítéseken keresztül is megfogalmazta. Egy adott felosztásra:

  • az alsó összeg:

  • a felső összeg:

Ha létezik olyan , hogy minden felosztáshoz , és és különbsége tetszőlegesen kicsivé tehető, akkor az függvény Riemann-integrálható.



Példa: az intervallumon

Vegyünk egyenlő hosszúságú felosztásokat:

  • ,
  • válasszuk a mintapontokat (jobboldali összeg),
  • a közelítő összeg:

Ez határértékben:



Tulajdonságok

  • Lineáris:
  • Additív:
  • Monoton: Ha , akkor
  • Folytonosság: Ha folytonos, akkor integrálható
  • Integrálszámítás alaptétele: Ha , akkor



Korlátozások és továbbfejlesztések

A Riemann-integrál nem alkalmas olyan függvények integrálására, amelyek „túl sok” szakadási ponttal rendelkeznek, például a Dirichlet-féle függvényre nem értelmezhető. Ez motiválta a Lebesgue-integrál bevezetését, amely sokkal általánosabb osztályokra is alkalmazható.



Gyakorlati alkalmazás

A Riemann-integrált használják:

  • mérnöki számításokban,
  • fizikában: munka, energia, tömeg számítására,
  • gazdaságtanban: összesített mennyiségek modellezésére,
  • és általánosan mindenhol, ahol mennyiségek „összeadása” szükséges.