Ugrás a tartalomhoz

W. Arthur Lewis

A Wikiszótárból, a nyitott szótárból


Főnév

W. Arthur Lewis (tsz. W. Arthur Lewises)

  1. (informatika) Sir William Arthur Lewis (1915. január 23. – 1991. június 15.) Saint Luciában született brit-karibi közgazdász, akit a fejlődő országok gazdasági növekedésének úttörő elemzőjeként tartanak számon. 1979-ben Theodore W. Schultz társaságában elnyerte a közgazdasági Nobel-emlékdíjat „a fejlődő országok gazdasági problémáinak elemzéséért”.

Lewis munkássága forradalmasította a fejlődéselméletet, különösen azzal, hogy új elméleti modellt dolgozott ki a szegény országok kettős gazdasági szerkezetének elemzésére. Ő volt az első afro-karibi személy, aki közgazdasági Nobel-díjat kapott, és az első fekete professzor a London School of Economics (LSE) és Princeton történetében.



Korai élet és tanulmányok

W. Arthur Lewis Castries-ben, a brit gyarmatként működő Saint Lucia szigetén született. Szülei tanítók voltak, így a tanulás kiemelt szerepet játszott a család életében. Lewis rendkívül tehetséges diák volt: 14 évesen érettségizett, 18 évesen már a sziget legjobb tanárai között tartották számon.

1932-ben elnyert egy ösztöndíjat, amely lehetővé tette, hogy a London School of Economics hallgatója legyen. Az LSE-n kiváló eredményei miatt négy év alatt végzett, majd doktori tanulmányokat folytatott. A doktori disszertációját 1940-ben védte meg a tökéletlen versenyről és iparszerkezetről.



Tudományos karrierje

London és Manchester:

  • Az 1940-es években Lewis az LSE-n tanított, később a University of Manchester professzora lett.
  • Korai kutatásai a monopóliumokra, vámpolitikára, valamint a gyarmati gazdaságokra összpontosítottak.
  • Egyik legismertebb korai tanulmánya: Economic Development with Unlimited Supplies of Labour (1954), amely később a híres Lewis-modellként vált ismertté.



A Lewis-modell: kettős gazdasági szerkezet

Ez a modell a fejlődő országok gazdaságának egyik legismertebb elméleti leírása. Lényege:

A fejlődő országokban kettős gazdaság működik: egy túlzsúfolt, alacsony termelékenységű mezőgazdasági szektor, és egy kibontakozó, magasabb termelékenységű ipari szektor.

Fő állítások:

  • A mezőgazdasági szektorban a munkaerő többlete miatt a termelékenység alacsony, a „felesleges munkaerő” kivonható a termelés csökkenése nélkül.
  • Az ipari szektor képes ezt a munkaerőt felszívni, magasabb béreket kínálva, termelékenyebb munkalehetőségeket biztosítva.
  • A tőke újraberuházása révén az ipar nő, míg a mezőgazdaság egyre kisebb súlyt kap.
  • Hosszú távon ez a folyamat növeli a GDP-t, reálbéreket és csökkenti a szegénységet.

A Lewis-modell kiindulási pont lett a későbbi fejlődésgazdaságtani iskolák számára.



Gyarmati gazdaságok kritikája

Lewis komoly kritikát fogalmazott meg a gyarmati gazdasági rendszerrel szemben:

  • Úgy vélte, a gyarmati hatalmak nem a helyi fejlődést, hanem a nyersanyag-kitermelést helyezték előtérbe.
  • A gyarmatokon a beruházások szerkezete torz volt, nem a termelékenységet, hanem az exportot szolgálta.
  • Az oktatás, egészségügy és infrastrukturális fejlesztések háttérbe szorultak.

Lewis hangsúlyozta, hogy a gazdasági függetlenség és helyi irányítás elengedhetetlen a fejlődéshez.



Fejlesztéspolitikai tanácsadóként

Lewis nemcsak elméleti közgazdász volt, hanem aktív tanácsadó is számos fejlődő országban:

  • 1957–1963 között a frissen függetlenné vált Ghána gazdaságpolitikai tanácsadója és tervezési igazgatója lett.
  • Számos karibi, afrikai és ázsiai országnak segített gazdasági fejlesztési stratégiák kidolgozásában.
  • 1963–1970 között a Caribbean Development Bank első elnöke volt.

Hisz abban, hogy a gazdasági növekedés motorja a belső kezdeményezés, a beruházás, az oktatás és az iparosítás.



Princeton és későbbi pályafutása

  • 1963-ban Lewis elfogadta a Princeton Egyetem professzori állását, ahol az első fekete oktató lett.
  • Itt dolgozta ki a fejlődő országok államadósságával, kereskedelmi egyenlegével, exportösztönzéssel kapcsolatos elméleteit.
  • Munkássága a strukturális átalakulás, a demográfiai dinamika, és az exportorientált iparosítás kérdéseit is lefedte.



Nobel-díj (1979)

Lewis 1979-ben Theodore Schultz-cal együtt kapta meg a közgazdasági Nobel-emlékdíjat:

„A fejlődő országok gazdasági problémáinak elemzéséért.”

A díj elismerte, hogy Lewis:

  • Új elméleti modellt adott a fejlődés korai szakaszának értelmezéséhez.
  • Empirikus kutatásaival hozzájárult az iparpolitikák, munkaerőpiaci reformok és kereskedelempolitikák megalapozásához.
  • Inspirációt jelentett egy új közgazdásznemzedék számára szerte a világon.



Társadalmi és tudományos elismerések

  • 1963-ban a brit korona lovaggá ütötte (Sir Arthur Lewis).
  • Több mint 30 egyetem díszdoktori címet adományozott neki.
  • Számos nemzetközi szervezet tanácsadója volt (ENSZ, Világbank, IMF).



Legfontosabb művei

  • Economic Development with Unlimited Supplies of Labour (1954)
  • The Theory of Economic Growth (1955)
  • Politics in West Africa (1965)
  • Development Planning (1966)

Művei a mai napig alapművek a fejlődésgazdaságtanban, közgazdaságtan alapszakos és mesterképzésben világszerte tanítják őket.



Öröksége

W. Arthur Lewis hatása óriási a fejlődő világ közgazdasági gondolkodására:

  • A kettős gazdasági modellje máig használt, sőt általánosított formában is jelen van (pl. migrációs modellek, urbanizáció).
  • Inspirálta a fejlődő világ politikai vezetőit és közgazdászait, hogy önálló fejlődési utakat keressenek.
  • Erősítette a meggyőződést, hogy a fejlődés nemcsak gazdasági, hanem strukturális és intézményi átalakulás kérdése is.

Nevét őrzi:

  • Arthur Lewis Building (University of Manchester),
  • W. Arthur Lewis Lecture Series (Princeton),
  • Sir Arthur Lewis Institute of Social and Economic Studies (University of the West Indies).



Záró gondolat

W. Arthur Lewis munkássága nemcsak tudományos, hanem erkölcsi szempontból is jelentős. Abban hitt, hogy a szegénység nem végzet, hanem olyan társadalmi és gazdasági folyamatok eredménye, amelyek alakíthatók. A fejlődő világ – Afrika, Karib-térség, Ázsia – számára nem csupán közgazdasági elméletet adott, hanem reményt és irányt is a társadalmi-gazdasági felemelkedéshez.

Az ő öröksége ma is él minden olyan politikában és tanulmányban, amely a világ szegényebb régióit nem tárgynak, hanem cselekvő alanynak tekinti a fejlődés folyamatában.