Ház

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ház Angliában, Oxford közelében

A ház általában falakkal, tetővel és nyílászárókkal (ablak, ajtó) rendelkező épület, amelynek kubatúrája zárt egységet képez. Olyan épület, amely védelmet nyújt a csapadék, a szél, a szélsőséges hőmérsékletek, valamint az emberek vagy állatok esetleges betolakodása ellen. Belső terét gyakran különféle elnevezésű helyiségekre osztják.

Sok célt szolgálhat: állandó élőhelyet biztosíthat, védi a tulajdont, óvja lakóit a természet viszontagságaitól stb. Építik magán- és közhasználatra is. Van olyan építmény, amely emberi lakhely, mégsem nevezhetjük háznak, ilyen pl. a mongol nemezsátras jurta.

A régi magyar nyelvben a lakószobát háznak, lakóháznak hívták, valamint egy háznak emeletét felső háznak, a templomot pedig Isten házának.[1]

Története[szerkesztés]

Növényi anyagból épült kunyhók
Vízparti, bronzkori falusi házak rekonstrukciója

Az emberiség szinte mindig épített valamilyen hajlékot a maga számára, ami védelemként szolgált a természet viszontagságai ellen. Ez lehetett egy kunyhó, jurta, kalyiba stb.

Az első emberek legkezdetlegesebb lakóhelyeinek fajtájaként a talajba mélyített gödör fölé növényi anyagból emeltek tetőt. Ennél fejlettebb volt a faházak építése, lápos, vízparti vidékeken cölöpépítmények formájában. Északi vidékeken jégtömbökből és bálnák csontvázaiból is építettek ideiglenes vagy állandó primitív házakat. A kőkorszak végén elterjedt épületfajták egyes területeken napjainkig használatban maradtak.[2]

Az ősi ház gyakran egyetlen, hatalmas helyiségből állt, amelyben rendszerint több csoportból álló nagyobb közösség élt együtt. A magyar nyelvben is a ház szó eredetileg a szoba fogalmának felelt meg.[2] A nemzetségi társadalomban a közösségek különálló családokra bomlottak, s így a nagy, közösségi házak helyett a kisebb, különálló házak építése terjedt el.[2] Gyakran favázas építményeket építettek, vagy favesszőből illetve más növényi anyagokból font falú, lombbal, ágakból takart kunyhókat, kőben gazdag vidékeken pedig kőből építkeztek. A vályogépítészet is már legalább 10 ezer éve ismert.[3]

Az ókori Egyiptomban a lakóház csak a nagyobb városokban ért el két emeletnél nagyobb magasságot. A tulajdonképpeni lakás az emeletet foglalta el, míg a földszintet raktárak és szolgalakások számára használták fel. Az épületek anyaga fa és tégla volt. Az emeletbeli nagy fogadóteremhez gyakran külső lépcső vezetett fel az utcáról. A tetők helyét teraszok pótolták, amelyeket könnyű deszkafödél védett meg az eső ellen. A gazdagabb házak padlóját szőnyegek borították, falait stukkó díszítette, mennyezetét festett és aranyozott fagerenda képezte. A nők lakosztályai a legfelsőbb emeletet foglalták el s az utcára néztek; kis ablakaikat talán színes üveggel láthatták el.[4] (Egyes kutatók szerint a föníciaiak használtak először mesterséges üveget, mások szerint az egyiptomiak találták fel.)[5]

Római villa belső udvara (Pompei)

Az ókori Görögországban a lakóházak városban és falun egyaránt nagyon szerények voltak. Az építőanyag vályog, napon szárított tégla volt, ezért a betörők át tudták fúrni a falakat. A házakat meglehetős összevisszaságban helyezték el egymás közelében. Az egyszerű emberek lakásai két-három szűk, földszinti helyiségből álltak. Az utcára nyíló helyiség gyakran műhelyként vagy üzletként funkcionált. A nagyobb családok kétszintes házakat is emelhettek, az ilyen esetekben az emeletre a ház külső oldalán, falépcsőn vagy létrán lehetett feljutni. Athén arra alkalmas szikláinak oldalában több helyiségből álló barlanglakások is voltak. A legszegényebbek a városfalként szolgáló földsánc oldalába építettek maguknak valamiféle tákolmányt. A négyszögletes ablakokat fazsalukkal lehetett bezárni. A szárazföldi görög településeken a sátortetőt falécre rakott terrakottacseréppel borították. A szigeteken a lapos tetőket kedvelték. A nyílt tűzhelyek felett csak a tehetősek komolyabb épületein volt füstkivezető nyílás, afféle kéménykezdemény.[6]

Az uralkodó osztály házait több civilizációban már az ókorban elsőrendű felszereléssel látták elː vízvezetékkel, fűtőberendezéssel, padlófűtéssel, fürdőtermekkel. A rómaiak hatalmas, többemeletes bérházakat építettek a dolgozó rétegek számára, melyeknek alsó szintjén a kereskedések és műhelyek foglaltak helyet, az emeleten pedig a függőfolyosókról nyíló lakások voltak.[2] Ugyanakkor a hatalmas ókori Róma városának bérházaiban az emeleti lakások javarészt csak alvásra szolgáltak. A népsűrűség jóval nagyobb volt, mint a mai városokban. Egy emeleten huszonöt, egy egész házban akár százötven lakás is lehetett; így aztán sokszor ötszáz ember is aludt egy fedél alatt.[7]

Középkori holland ház replikája

A középkori hűbéri társadalomra jellemző három fő háztípusː a hűbérurak udvarházai és kastélyai, a jobbágyok parasztházai és a városi polgárság lakóházai. A nemesek erődített lakótornyait és várait a feudális állam központosított hatalmának megteremtése után a különböző művészi stílusban épített, fényűző kastélyok és kúriák váltották fel. Ekkor alakult ki a parasztház egészen a közelmúltig továbbélő típusa is, melynek fő helyisége a konyha volt.[2] A fallal körülvett városokban élő polgárság lakóházai hely hiányában általában keskenyek és többemeletesek voltak, és egy idő után – a pusztító tűzvészek után – kőből épültek.[2]

A 16. század végén a londoni házak legtöbbször háromszintesek voltak, a felső emeletek kissé kinyúltak az utca fölé. E korban vezették be a lépcsők használatát a korábbi létrák helyett az emeletek közötti közlekedésre, valamint az illemhelyek építését a lakóházakon belül. Ekkoriban találták fel a vízöblítéses WC-t, és bár az uralkodó is beszereltette palotájába, a nép körében csak nagyon lassan kezdett elterjedni. A legtöbb házon már volt nyitható, üvegezett ablak, csak a legszegényebbek használtak még olajos rongyokkal vagy pergamennel fedett kis rácsos ablakokat.[8]

Angliai sorházak

Az Egyesült Királyságban az ipari forradalom idejétől a városokba költöző rengeteg munkavállalónak lakásra volt szüksége. A költségek csökkentése és az építkezés felgyorsítása érdekében sorházak építésére került sor.

A 20. századtól a motorizáció a fejlett országokban a külvárosok gyors növekedéséhez vezetett. A második világháború után új technológiák jelentkeztek viszonylag olcsón felhúzható lakóépületek tömeges építéséhez.

Magyarországon[szerkesztés]

Háztípusok[szerkesztés]

Felhasználás alapján[szerkesztés]

  • középület: közösségi szolgáltatásokra szánt épület
  • lakóház: egy- vagy több lakásos
  • tárolóhelyiség
  • állatház

Lakóházak[szerkesztés]

  • családi ház
  • ikerház: két főbejárattal, teljesen elválasztott beltérrel épített ház
  • sorház: olyan épület, melyben egymás mellett több (legalább 3), egymástól elválasztott lakóegység sorakozik
  • társasház: olyan épület, amelyben több lakóegység található, általában több emeleten
  • emeletes ház: az ilyen házak több szinttel rendelkeznek, a 3 szintes (földszint + 2 emelet) felett szoktuk így nevezni

Építőanyag alapján[szerkesztés]

Falainak és belső szerkezetének anyaga alapján lehet fa-, kő-, beton-, föld-, ponyva-, tégla-, acél–üveg, panel-, sőt csak üvegház is.

Lakóházak típusai építőanyag alapján[szerkesztés]

Egykori népi építészet fő típusai[szerkesztés]

Izlandon a tőzegházat (gyeptéglaház)) előszeretettel alkalmazták a kiváló hőszigetelése miatt
Deszkaoromzatos parasztház a Göcseji Falumúzeumban
Vályogból (sártéglából) készült fal

A falazat építőanyaga alapjánː

  • Kőház - A kőfalú házak különböző formái kőben gazdag vidékeken, főleg hegyvidékeken terjedtek el.
  • Téglaház – A helyszínen égetett tégla használata már az ókori civilizációkban ismert, a magyar népi építészetben viszonylag későn jelent meg.
  • Veremház – A földfelszín alá süllyesztett épület, melynek falazata egyáltalán nem volt vagy csak nagyon alacsony.
  • Földből
    • Gyeptéglafalú ház (hantház) - A gyeptéglákat a füves felükkel lefelé fordítva, téglakötésben, vagy srégan az oldalukra fordítva, kötőanyag nélkül rakták egymásra. A hantházak olcsóbban épültek fel, mint a faszerkezetű házak, azonban gyakori karbantartást igényeltek. Inkább ott épültek ahol szélsőséges éghajlati jellemzők vannak (→ izlandi gyepház), vagy ahol más építőanyagok nem álltak rendelkezésre; bár Magyarországon a szegénység miatt is.
    • Rakott sárfalú ház - Az agyagos földet pelyvával, szalmatörekkel, vagy más növényi darabokkal és vízzel összekeverték és állatokkal megtapostatták. Majd ebből a sáros földből húzták fel a falat. Időnként az ablakokat utólag vágták ki a már kiszáradt, elkészült falból.[9]
    • Vályogház
    • Vert falú ház - Agyagos földet (egyes helyeken növényi anyagokkal keverve) nedvesen két vízszintes palló (deszka) közé raktak, majd keményre döngölték.
  • Fából és növényi anyagból
    • Boronafalú ház – A Kárpát-medencében – főleg Erdélyben és a Felvidéken – a 20. századig volt általános. A fal hosszában gerendákat, (bárdolt vagy bárdolatlan) fatörzseket fektettek egymásra, a sarkoknál lapolással vagy csapolással összeépítve. A réseket agyag vagy moha tömítette, belső falfelület többnyire vakolt volt.[10]
    • Deszkafalú ház
    • Gerendaház
    • Nádfalú ház (a trópusokon gyakran bambusznádból) - Mivel nagyobb teherviselésre alkalmatlan, inkább csak a szárnyékok, karámok építményei készültek így. Európában a nádházakat kívül-belül vályogsárral tapasztották be.[11]
    • Rönkház
    • Zsilipelt deszkafalú ház - Az oszlopok oldalába függőleges hornyokat véstek, s ezekbe vízszintes helyzetű deszkákat vagy pallókat rögzítettek.

A mai fő típusok[szerkesztés]

  • Téglaház
  • Vasbeton
  • Vályogház
  • Faház
    • Gerendaház
    • Rönkház
  • Könnyűszerkezetes (technológia)
    • "Készház" – a gyárban előre legyártott elemekből felépülő ház
  • Mobilházː egyben szállítható ház
Építőanyag eredet szerintː
  • természetes vagy mesterséges

Építészet[szerkesztés]

Történetileg[szerkesztés]

Korszakra, illetve korra jellemző stílusok szerint: román, gótikus, reneszánsz, barokk, eklektikus, modern stb.

Hagyományos, nagyrészt fából készült székely ház
Minka-stílusú lakóházak Japánban
Dél-iraki nádház (mudhif) belseje. A mudhif olyan közösségi ház, ahol különféle szertartásokat bonyolítanak le.

Földrajzilag[szerkesztés]

Kontinensek, régiók, kultúrák, illetve országok jellegzetes építészete.

lásd mégː

Vannak olyan alkotások, amelyeknek nincs belső terük, vagy ha van, a külső megjelenéshez viszonyítva érdektelen. Ezek nem házak és épületek, hanem építmények. Ilyenek például a piramisok, a diadalívek, a várfalak stb.

Helyi jellegzetességek[szerkesztés]

A különböző régiókban a helyi lakosság kifejlesztette a saját típusú nemzeti lakásait, kunyhóit, házait:

  • wigwam (indián kunyhó, Észak-Amerika)
  • hogan (navahó kunyhó, Észak-Amerika)
  • palloza (Galícia, Spanyolország)
  • barraca (Kelet-Spanyolország)
  • trullo (Apulia, Olaszország)
  • fanza (房子, Kína)
  • jurta (Kazahsztán, Kirgizisztán, Mongólia)
  • iglu (Grönland)
  • csum (Szibéria)
  • jaranga (Szibéria)
  • rondavel (kőkunyhó, Dél-Afrika, Lesotho)
  • chalet (alpesi exkluzív faház, Svájc, Ausztria)
  • izba (gerendaház, Oroszország)
  • hata (Ukrajna)
  • mazanka (Ukrajna)
  • szahli (Grúzia)
  • haveli (palota, India, Pakisztán)

Lakóházak beltere[szerkesztés]

A lakóházak belterét gyakran helyiségekre tagolják, ezeket funkciójuknak megfelelően nevezik el:

Környezetbarát házak[szerkesztés]

Egy ház építésekor több módon törekedhet a környezetbarát kialakításra.

  • Felhasznált anyagok olcsók, helyiek, kevés energiával előállíthatóak (pl. vályog), a környezeti cél mellett itt további előny, hogy ezáltal a kevésbé tehetőseknek is elérhető.
  • Az épület fűtése, világítása lehetőleg szelíd energiával történik, pl. megfelelő tájolással napenergiával.
  • A szigetelés tökéletesítésével csökkentik a felhasznált energiát.
  • Szennyvízkezelés helyben megoldott, így a pl. a helyi talajba juttatja vissza a hasznos anyagokat (pl. foszfor)

A szalmabálák felhasználásával készülő és ezért nagyon olcsó, de Magyarországon engedélyezési problémák miatt nehezen építhető szalmabálaház,[12] a kis behatással készült ház,[13] növénytakaróval borított tetejű rendelkező ház.[14] Több zöld szervezet, köztük pl. az agostyáni Természetes Életmód Alapítvány gyűjti a környezetbarát építkezési eljárásokat, a TEA segítségül hívja a történeti ökológiát, a régmúlt idők építkezési módjait[15] is.

A passzívház a tökéletes hőszigeteléssel csökkenti radikálisan a fűtési energiát és ezért tekinthető környezetbarátnak. A Földhajó (Earthship) modell a felhasznált anyagok tekintetében az újrahasznosítást tekinti fő elvének.[16][17]

Képek[szerkesztés]

Háztípusok[szerkesztés]

Házépítés[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]