(matematika,informatika) A számítástechnikában a lebegőpontos számábrázolás[1] lehetővé teszi a valós számok kezelését véges tárhely esetében, széles skálát fedvén le a számhalmazon belül. A számok rögzített számú számjegyekkel ábrázolhatóak, és egy kitevő (exponens) segítségével vannak skálázva. A skálázás alapja leggyakrabban 2, 10 vagy 16. A szám a következő alakban adható meg:
értékes számjegy × alap^exponens
A lebegőpontos szám lényege, hogy az ábrázolásánál a tizedesvessző „lebeg”, vagyis az ábrázolható értékes számjegyeken belül bárhova kerülhet. (Példa erre az 1,23, 12,3, 123 számok, melyek mindegyike 3 értékes számjegyet tartalmaz.) Előnye a fixpontos számábrázolással szemben az, hogy sokkal szélesebb tartományban képes értékeket felvenni; a számokat reprezentáló adat mennyisége főként az ábrázolható számjegyek mennyiségét határozza meg, és sokkal kisebb mértékben az ábrázolható számok nagyságrendjét. Számos számábrázolási rendszer létezik a lebegőpontos számok kezelésére, de az elmúlt évtizedben legelterjedtebb az IEEE 754 szabvány lett.
