szakképzettség

A Wikiszótárból, a nyitott szótárból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Magyar

Kiejtés

  • IPA: [ ˈsɒkːeːbzɛt͡ʃːeːɡ]

Főnév

szakképzettség

  1. Szakképzésben szerzett jártasság, tanultság.
    Szakképzettség nélküli.

Etimológia

szakma +‎ képzettség

Ragozás

szakképzettség ragozása
eset/szám egyes szám többes szám
alanyeset szakképzettség szakképzettségek
tárgyeset szakképzettséget szakképzettségeket
részes eset szakképzettségnek szakképzettségeknek
-val/-vel szakképzettséggel szakképzettségekkel
-ért szakképzettségért szakképzettségekért
-vá/-vé szakképzettséggé szakképzettségekké
-ig szakképzettségig szakképzettségekig
-ként szakképzettségként szakképzettségekként
-ul/-ül - -
-ban/-ben szakképzettségben szakképzettségekben
-on/-en/-ön szakképzettségen szakképzettségeken
-nál/-nél szakképzettségnél szakképzettségeknél
-ba/-be szakképzettségbe szakképzettségekbe
-ra/-re szakképzettségre szakképzettségekre
-hoz/-hez/-höz szakképzettséghez szakképzettségekhez
-ból/-ből szakképzettségből szakképzettségekből
-ról/-ről szakképzettségről szakképzettségekről
-tól/-től szakképzettségtől szakképzettségektől
szakképzettség birtokos ragozása
birtokos egy birtok több birtok
az én szakképzettségem szakképzettségeim
a te szakképzettséged szakképzettségeid
az ő/ön/maga
az önök/maguk
szakképzettsége szakképzettségei
a mi szakképzettségünk szakképzettségeink
a ti szakképzettségetek szakképzettségeitek
az ő szakképzettségük szakképzettségeik

Gyakoriság

  • 3

Forrás