el

A Wikiszótárból, a nyitott szótárból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Magyar

Kiejtés

  • IPA: [ ˈɛl]

Határozószó

el

  1. távolodó irányban.

Igekötő

  1. távolodó irányban.

Névelő

  1. távolodó irányban.

Etimológia

  1. Az ‘elülső rész’ értelmű régi el főnévvel ma formailag azonos, de eredetileg. 'elé' volt - az é irányhatározó raggal bővülve -, majd a végmagánhangzó megrövidült, s végül (a 15.-16. században) lekopott. Eredetének megfelelően jelentése is ‘'előre’' volt, majd kibővült a távolodás, a kezdés, bevégzés stb. jelentéskörével. Lásd még elő. -(Szókincsháló szótár)

Fordítások

Feröeri

Főnév

el sn

  1. áram

Ragozás

n3s Egyes szám
Határozatlan Határozott
Alanyeset el elið
Tárgyeset el elið
Részes eset eli elinum
Birtokos eset els elsins

Szinonimák

  1. ravmagn

Román

Névmás

el

el masculin feminin
nominativ-acuzativ singular el, îl ea, o
plural ei, i, îi ele, le
genitiv-dativ singular lui, i, îi ei, i, îi
plural lor, le, li lor, le, li
  1. ő

Spanyol

Kiejtés

Névelő

el hn

  1. a, az

Svéd

Főnév

el kn

  1. elektromosság
  2. villamosság

Török

Főnév

el

  1. kéz, közvetítés, út. | birtoklás, tulajdon. | irányítás, uralom.
  2. idegen. | ország, nép, nemzetség, törzs.

[1]

  1. Csáki Éva Török-magyar szótár, Balassi Kiadó, Budapest, 2001. ISBN 963 506 378 4