el

Magyar

Kiejtés

• IPA: [ ˈɛl]

Határozószó

el

1. távolodó irányban.

Igekötő

1. távolodó irányban.

Névelő

1. távolodó irányban.

Etimológia

1. Az ‘elülső rész’ értelmű régi el főnévvel ma formailag azonos, de eredetileg. 'elé' volt - az é irányhatározó raggal bővülve -, majd a végmagánhangzó megrövidült, s végül (a 15.-16. században) lekopott. Eredetének megfelelően jelentése is ‘'előre’' volt, majd kibővült a távolodás, a kezdés, bevégzés stb. jelentéskörével. Lásd még elő. -(Szókincsháló szótár)

Fordítások

Tartalom

angol: away dán: bort német: weg norvég: bort svéd: bort

Feröeri

Főnév

el sn

1. áram

Ragozás

n3s	Egyes szám
	Határozatlan	Határozott
Alanyeset	el	elið
Tárgyeset	el	elið
Részes eset	eli	elinum
Birtokos eset	els	elsins

Szinonimák

1. ravmagn

Román

Névmás

el

el		masculin	feminin
nominativ-acuzativ	singular	el, îl	ea, o
	plural	ei, i, îi	ele, le
genitiv-dativ	singular	lui, i, îi	ei, i, îi
	plural	lor, le, li	lor, le, li

1. ő

Spanyol

Kiejtés

• IPA: /el/, [el]

Névelő

el hn

1. a, az

Svéd

Főnév

elen kn

1. elektromosság
2. villamosság

Török

Főnév

el

1. kéz, közvetítés, út. | birtoklás, tulajdon. | irányítás, uralom.
2. idegen. | ország, nép, nemzetség, törzs.